Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2022

Ereszcsatorna tisztítás

Az ereszcsatorna tisztításra különösen fontos nagy gondot fordítani. Főképp a lombhullás időszakában kíván nagyobb figyelmet, ugyanis a falevelek, apró faágak könnyen eltömíthetik a rendszert. Tehát évente egyszer mindenképpen javasolt az ereszcsatorna átvizsgálása, tisztítása és az esetleges hibák javítása. A lombtól eldugult cső esőzésnél könnyen megtelik vízzel, ami túlfolyik, majd egész egyszerűen rohadni kezd benne a levél. Azon túl, hogy nem lesz megfelelő az elvezetés és a víz további komoly károkat okoz, a csőrendszerben elszaporodhat a penész is, ami könnyen bejuthat a házba. Az ereszcsatorna tisztítás alkalmával nem csak ezektől a kellemetlen dolgoktól kímélheti meg magát az ember, de a rejtett problémák is feltárulnak. Egy apró lyuk, amin keresztül először csak csöpög-csöpög az esővíz, idővel kitágul és nagyobb mennyiségű csapadéknak is utat enged. A falakat érő víz pedig komolyan rongálhatja az épületet. Érdemes tehát időnként ha más nem, lentről vizsgálódni! Sérül

Egy kis energiatan és színhőmérséklet

Egy kis energiatan és színhőmérséklet A két legismertebb elektromos fényforrás az izzólámpák között a hagyományos, legelterjedtebb, legolcsóbb volfrámizzó , valamint az erős fényéről ismert ehhez hasonló halogén izzó . A kérdés, hogy vajon melyiket érdemes megvásárolni imádott lámpánkhoz? Melyik rendelkezik kellemesebb fénnyel, melyik éri meg jobban? Még mielőtt elkezdenénk megadni a kérdésekre a választ, fontos látnod, hogy melyik izzótípus pontosan mit jelent és mi jellemző a működésükre. A Volfrám színét a spirál alakú volfrám szál adja, mely egy speciális vákuumban vagy semleges gázban, infravörös tartományban izzik. Jellemző rá a kiváló színvisszaadás, valamint az alacsony áron történő beszerezhetőség. Ez napjaink legelterjedtebb elektromos fényforrása, az összes háztartási boltban fellelhető „villanykörte.” A tévhitek ellenére a halogén izzó nem sokban különbözik a Volfrámtól. Mindössze annyiban, hogy a halogénburát halogén elemek (jód, bróm) alkotják,